Dél-Londonban, egy kis utca szerény sarkán találhatjuk a forpeople tervezőügynökség stúdióját. Négyen alapították, 2004-ben, akik eredetileg együtt dolgoztak a Ford globális kreatív stúdiójában, az Ingeniben. Jelenleg a több mint 100 fős csapatuk igen sokrétű feladatokért felel, számtalan szektort érintve, a Coca-Cola kommunikációjától a Yamaha hangszerein át a Dunhill számára terveznek luxuscikkeket.

Írta: Max Fraser, fotók: Ben Anders

Egy egyszerű filozófia nyugszik a tervezőstúdió összetett termékportfóliója mögött. Richard Stevens – a társalapító – szerint a tervek mindig megfigyeléssel kezdődnek: az emberek mit éreznek, gondolnak és miképp cselekszenek. Arra bátorítják csapatukat, hogy mindig a végfelhasználó lebegjen a szemük előtt, mikor terveznek; így olyan termékekkel, szolgáltatásokkal és élményekkel szolgálnak, mely valódi problémákat old meg – öregbítve a stúdió hírnevét.

Az új Keyn székcsaláddal a stúdió ezt az empatikus megközelítést sugározta át a Herman Millerhez.

A korai prototipúsok és a kiterjedt fejlesztési folyamat mintái közt ültünk le Richard Stevens és partnere Joohee Lee, valamint a HM fejlesztési igazgatója Nick Savage társaságában, hogy átbeszéljük a szék történetét.

“A megoldásaink meglehetősen egyszerűnek tűnnek, de az évek során száz meg száz apró módosítással éltünk – a karfa helyzetétől a héj formáján át, amit csak el tudsz képzelni…” – Richard Stevens, forpeople

Hogy alaklut a projekt a Herman Millerrel?

Richard Stevens: Stúdióként rengeteg szektornak dolgozunk: elektronikai, járműipari, repüléstechnológiai, hangszerek, ellátás… Magunkban elkezdjük felmérni, mi lehet a következő lépés, megérteni az embereket ezeken a piacokon. Sokféle bútort terveztünk az évek során, a repülőgépiparnak és az autóiparnak, így gondoltunk egyet: beszélhetnénk a Herman Millerrel, hogy tervezzünk egy széket nekik. Az első bemutatkozás után egy közös projekten dolgoztunk, amivel irodai dolgozókat figyeltünk meg. 2011 májusában megkértek, hogy dolgozzunk egy széken, és most, öt évvel később végre útjára indíthatjuk.

Milyen munkamódszerekkel dolgoztok, és ezek miben különböznek más formaterezőktől?

RS: Az alapfeltevésünk a forpeoplenál annak megértése, hogy hogy élnek az emberek a mindennapokban – ez vezeti a tervezésünk alapját. Mindent úgy alkotunk, hogy fejben tartjuk a végfelhasználót. Gyakran megtörténik, mikor a tervezési folyamat közben össze vagy zavarodva, hogy elfeljeted miért is kértek tőled valamit. Mi arra kérjük a csapatunk tagjait, hogy ne tervezőként gondolkodjanak, hanem elsődlegesen emberekként.

Olyan helyként gondolunk stúdiónkra, ahol különböző tehteséggel megáldott egyének dolgoznak, akik közösségként tekintenek a megoldandó problémákra. Olyan sztorikat mondunk el, mely rezonál az üzleti réteggel, de egyéni szinten is megmozgatja az érzelmeket és élményeket is felépítünk. Sosem tervezünk elszigetelten: azzal a világos tudással alkotunk, miként hat minden a környezetére.

Mik voltak az együtműködés kezdeti lépései?

Nick Savage: Mint mindegyik projekt, ez is a tervezési kivonattal kezdődött, amit egy kutatási fázis követett, és a végén lefaragtuk a sok különböző ötletet egy egységes vonulatra, ami minket érdekelt.

Viszonylag kevés emberrel dolgoztunk a felfedezési fázisban, ami jellemzően 6-9 hónapig tart, amit nem korlátozott költéstervezés, előrejelzés, miegymás. Ez egy különösen összedolgozós periódus, és rendszeres vitatkozással és kiabálással jár.

A végén bemutattunk egy fejlesztési ajánlatot: ez egy felkérés a cég felé, hogy támogassák a további kutatást, mikor is jobban kiterjesztjük az ezzel foglalkozók körét.

Milyen kérdéseket próbáltatok megválaszolni a kutatási fázisban?

RS: Azt kérdeztük magunktól, hogy hogy tervezzünk a Herman Millernek és hogy illeszkedünk be az ő portfóliójukba. Átnéztük a meglévő termékpalettájukat és hasonló génkészletű ötleteket ajánlottunk.

NS: Továbbfejlesztettük az eredeti tervezési kivonatot, mely eredetileg nem tartalmazott utalást mozgásra és kinematikára. Ezt a jellemzőt egy tudományos kutatás részéből illesztettük be, ami azokról a fiziológiai mérésekről szólt, melyet megbeszéléseken és egyéb sokrétű feladavégzés közben regisztráltunk.

RS: Igen, keményen dolgoztunk a testtartás támogatásán. Értékes meglátásokat szereztünk az “unalmas meeting szindróma” megfigyelésével, amivel eddig senki sem foglalkozott.

Mi történik az emberrel, amikor sokat ül? A koncentráció szintje hogyan változtatja az üléspozíciót és egy szék hogyan tudja ezt a legjobban segíteni?

Ez a kutatás képezte az alapját egy mozgó ülőlapos és támlás széknek – egy teljesen új innovációnak. Azt akartunk, hogy a szék egyenesen álljon, mikor valaki egy megbeszélésen dolgozik, vagy laptopon ír, de ahogy unatkozni kezd és hátracsúszik, a szék kinematikája is segíti ezt a mozgást – amit a természetes. A test középpontjának a kitárása – ez ilyen egyszerű.

Az volt a cél, hogy a polimer héjnak adjunk egy kézműves jelleget a texturált és sima felületek váltakoztatásával. Az anyagok találkozásai pontjai és váltásai mind finoman tervezettek és tudatosan gyártottak, hogy kifejezzék a termék részletességét.

A tervezés öt éve alatt számtalan különös kihívással találkoztatok. Mesélnétek ezekről?

RS: A kezdeti kihívás az volt, hogy olyan székcsaládot tervezzünk, ami felxibilis, olyan értelemben, hogy prémium és kortárs legyen. Nagyon nehéz székeket tervezni, melyeknek különféle alapkövetelményeik vannak, a világ legkülönfélébb embereinek, sokféle környezetbe – és szépen kiegészíti a Herman Miller szék-portfólióját.

A végső változat, amivel előhozakodtunk meglehetősen egyszerűnek tűnik, de az évek alatt, szó szerint száz és száz apró módosítást eszközöltünk – a karfa helyzetétől, a héj formáján át, amit csak akarsz…

Amiért a legjobban aggódtam, hogy nem fogjuk tudni leszállítani az ülőpárnát: a kihívás az volt, hogy hogy tudunk sorozatgyártásba vinni egy olyan ülőfelületet, ami a székkel együtt tud mozogni, és a nehézséget csak tetézte, hogy ez a rész három komponensből állt. Ugyanakkor rakásoláskor nem lehet rajta teher. Ezekhez még hozzájött, hogy ezt az összetettségű darabot le kell tudja gyártani bármely operátor a világon. Ez egy teljesen új terület volt, nem csak a Herman Millernek, de az egész iparágnak, még sohasem csinált ilyet senki azelőtt.

Joohee Lee: Számomra a szék héja volt a kihívás, hogy az egyszerűnek tűnő csúszó mozgásnál a rugalmas anyag viselkedését hogy tervezzük meg. Itt is megmutatkoztak a Herman Miller génjei, az elosztásban, geometriában és mintázatban. Sokat tanulmányoztuk ezt, még egy szoftvert is fejlesztettünk hozzá, amivel bármilyen mintázatot létre tud hozni, az időrablő kézi feltérképezéshez képest.

RS: Ahogy egyre jobban beleástuk magunkat a Herman Miller munkáiba, abba is jobban beletanultunk, hogyan kell valamit az árszintet szem előtt tartva fejleszteni. Sok bútorral foglalkozó vállalkozás indul neki azzal, hogy fejlesztenek valamit a mentén, amit a designer szeretne, és sok szép olyan termékkel állnak elő, amik olyan drákák, hogy a végső ár egy akadályozó tényező lesz. Számunkra ez is egy kihívs volt, hogy minden komponensnek volt egy felső ára. Ha azt túlhaladjuk, akkor vége. Nagyon szigorú volt!

Hogy működött az együttműködésetek a Herman Millerrel, mint külsős tervező partner?

RS: Ez egy teljesen kollaboratív projekt volt. Ha nem érted, a partnered milyen irányból érkezik, és nem jársz utána, hogy tényleg megértsd a paramétereit, akkor nem kérdőjelezheted meg, vagy ajálnhatsz alternatívákat azokra. Persze megválaszthatod a vitáidat egy projektben, és mindig kereshetsz megoldásokat, hogy félretegyél egy problémát, és később térj vissza rá.

NS: Jó, ha van egy egészséges feszültség a fejlesztőmérnökök és a tervezőpartnerek között – ez része is a stratégiánknak. Keményen ostorozzuk magunkat, hogy egy problémára a legjob megoldást találjuk. Elvárjuk, hogy a tervezőink nyomást gyakoroljanak ránk és viszont. Szerintem a forpeople-nál elértük ezt az alkotó egyensúlyt.

RS: Mindenkinek van egyéni célja. Az egész fejlesztés alatt tudtuk, hogy mindenkinek megvan az a részlete, amiért kiáll, és összességében támogatjuk egymást.

 

 

“Biztosra mentünk, hogy a szék minden része úgy működjön ahogy annak kell. Szerintem bármelyikünk ránéz a székre, azt vallja, ez a lehető legjobb lett.”

-Joohee Lee

Mik voltak a legkielégítőbb pillanatok?

NS: Egy ilyen projektben a fejlesztés olyan mint egy hullám: egyre csak jobb és jobb lesz. Mérnökként, látva az első kész darabokat a gyártóformából rettentő izgalmas volt.

JL: Annak ellenére, hogy ez egy sorozatgyártott termék, elképesztő mennyiségű manufakturális tudás került bele.

Öt évbe került a szék megtervezése, ez igazából luxus egy terméktervezőnek!

Biztosra mentünk, hogy a szék minden része úgy működjön ahogy annak kell. Szerintem bármelyikünk ránéz a székre, azt vallja, ez a lehető legjobb lett.

JL: Minden részletet valóban megfontoltunk. Minden okkal van rajta és nincs semmi felesleges. Sok ember amikor ráül, nem tudja, hogy a szék velük mozdul és egyszer csak látod a tekintetükön, hogy rájönnek. Ez a legnagyobb nyeremény ebben a projektben.

NS: A bizonysága a projekt sikerének, hogy már dolgozunk a forpeople-lal a következő felfedezésen.

Árakért hívja bizalommal az Office Art Design irodáját:

+36 1 439 0303